A hidegterápia biológiája: hogyan működik?
2021 szept 21 By krio_admin 0 comment

hidegterápiát a sportsérülések és reumatikus fájdalmak gyógyítására használják, de ezen túl is lehet számos előnye, melyeket érdemes kihasználni.

krioszaunát elsősorban az ízületi fájdalmak kezelésére fejlesztették ki, azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy nem kizárólag arra lehet hatással, hanem az egész testben érezhetőek lehetnek a hidegterápia jótékony hatásai. A hatásmechanizmus alapja az extrém, -110 és -180 °C közötti hőmérséklet, ami rövid időre ugyan, de szinte sokkolja a szervezetet.

krioszaunába lépve kevert levegő fogadja a pácienst, ami azonban már így is épp eléggé hideg ahhoz, hogy lehetőséget biztosítson a test védelmi mechanizmusainak aktiválódására. A hirtelen hideg az izmok összehúzódását és a vérerek szűkülését okozhatja, ami felgyorsíthatja a vérkeringést, a vér- és tápanyagellátás pedig a végtagok felől a belső szervek irányába koncentrálódhat. A vér oxigénnel, kollagénnel és más, létfontosságú tápanyagokkal dúsulhat fel, az anyagcsere-folyamat során keletkező salakanyagok és toxinok lebomlása pedig felgyorsulhat. A hidegterápia mindössze néhány percig tart, majd ennek végeztével – azaz a kamra elhagyásával – a test hőreceptorai érzékelhetik a melegebb levegőt, aminek hatására az erek ismét kitágulhatnak, a feldúsított vér áramlása pedig megindulhat a végtagok felé, egészen a bőrig.

hidegterápia hatása komplex: az izmok és ízületek stimulációján és regenerációján túl a szervezet béta-endorfin szintje is megemelkedhet, ami boldogságérzetet okozhat, és feltöltheti az egész testet energiával, és aminek köszönhetően a páciens fizikai és mentális terhelhetősége is megnőhet. A hidegterápia pozitívan befolyásolhatja a lelkiállapotot és a hangulatot is: a depresszióra hajlamos betegeknél csökkenhet a szorongás és az ingerültség érzése, javulhat a döntési készség, a mozgási és vizuális koordináció és az érzelmi kontroll, ami kiegyensúlyozottsághoz vezethet. A hidegterápia pozitív hatást gyakorolhat a pszichés állapotra és a hangulatra, így kiváló lehetőség általános fáradtság, illetve energiahiány esetében is.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését, és bővebb információra lenne szüksége a hidegterápiával kapcsolatban, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!